2015. július 31., péntek

Július

Július végi leltározás

Az idő gyönyörű volt, nincs iskola és még pár napot szabadságon is tölthettem. Ennél több nem is kellet. A magam útját járhattam, olyannal tölthettem az időt, amit élvezek és mindezt úgy, hogy sütötte a bőrömet a napfény. Július lett a legolvasottabb hónap az idei évem során. Az éves kihívásom, ahogy látszik egészen jól halad:
Örömmel jelenthetem, hogy sikerült mind a 14 könyvtári könyvet befejeznem, amit az augusztus elei könyvtár nyitásáig szántam. Ennél jobban már nem is lehetett volna kiszámítani a szükségleteimet. Augusztus hónapja azonban újítást fog hozni. Nagyon sok könyvet sikerült beszereznem a közelmúltban, amikhez még nem volt alkalmam hozzáfogni, így a következő időszak a magánkönyvtáramé lesz. Persze a sors bármikor közbeszólhat, hisz a könyvtári könyveket vissza kell vinni, és ki tudja mire fogok akadni eközben, de legalább a célirány megvan.

Oldalszámok terén is új rekord született a 3000-es határ átlépésével. Rengeteg gyönyörű élményt szereztem, hisz tudom, hogy A sorok között-et az alvó kiskutyám mellett bújtam, a Vihartáncost a napon fetrengve a paplanon, Leonard Peacock történetét a bánki tóparton... Új kedvencem nem született, viszont A Vihartáncos és a Végtelen Napok című könyvet biztos nem felejtem el egyhamar, mert a hónap kedvencei lettek. Megtapasztaltam, hogy hiába indul be nehezen egy könyv és hiába érzem úgy, hogy legszívesebben feladnám, sosem szabad megtenni, mert az élet mindig tartogat meglepetéseket.

Amelyik könyveket elolvastam:


Margaret Stohl: Icons – Ikonok
Oldalszám: 408 oldal
Forrás: Könyvtár




Tammara Webber: Between The Lines – A sorok között
Oldalszám: 370 oldal
Forrás: Könyvtár



Benina: Megsebzett szabadság
Oldalszám: 344 oldal
Forrás: Könyvtár




Jay Kristoff: Stormdancer – Vihartáncos
Oldalszám: 496 oldal
Forrás: Könyvtár


Katie McGarry: Pushing the Limits – Feszülő húr
Oldalszám: 440 oldal
Forrás: Könyvtár




Rebecca Maizel: Infinite Days – Végtelen napok
Oldalszám: 384 oldal
Forrás: Könyvtár



Matthew Quick: Forgive Me, Leonard Peacock – Bocsáss meg, Leonard Peacock!
Oldalszám: 268 oldal
Forrás: Könyvtár




Nicole Williams: Crash – Zuhanás
Oldalszám: 328 oldal
Forrás: Könyvtár




Új szerzeményeim:

Ahogy már többször is írtam a blogomon, gyakrabban akkor vásárolok könyvet, ha egy művet már olvastam és annyira tetszett, hogy szeretném, ha meglenne a polcomon. (A másik esete, mikor egy sorozat folytatásáról van szó, és képtelen vagyok kivárni, amíg a könyvtárban megtalálom). Ez az eset állt fenn a Pacsirta megvásárlásakor is. Még egyszer szeretnék itt is köszönetet mondani annak a Molyos felhasználónak, aki eladta nekem olvasatlan példányát, mert még soha egy kiadótól vagy magánszemélytől, vagy webáruháztól sem kaptam könyvet ennyire szépen becsomagolva sérületlenül.


További szerzeményeim a Líra egyik diszkontáruházából származnak, egy mint ajándék, hármat megvásároltam. Az áruk darabjaként mindössze 600 Ft volt, amit a mai napig nem értek hogy lehetséges, hisz sehol sem látok rajta hibát, más helyeken az áruk még kedvezményesen sem közelíti meg ezt az összeget. Mondanom sem kell tehát mennyire boldog voltam. Igaz, az Álomkirályságot és a Varázslatot is olvastam már, de nagy kedvencek lettek.

A Titkos kert című színezőkönyv már akkor is nagyon megtetszett, mikor először hallottam róla, de mire elhatároztam magam a vásárlásra a boltokból kifogott, és fél hónapot várnom kellett a beérkezésre. Most viszont annál nagyobb örömöt jelent számomra.




Dawn Rae Miller: Larkstorm – Pacsirta





Jeffries: Felejthetetlen csók





Judith McNaught: Varázslat







Judith McNaught: Álomkirályság





Judith McNaught: Emlékezz rám





Johanna Basford: Titkos kert




Megtekintett filmek:


Ahogy már hónapról hónapra látható, nem a filmeké a főszerep mostanában az életemben. Az Agymenők című sorozat annyira a szívemhez nőtt, hogy nem hagy időt több filmezésre. Ennek ellenére újranéztem gyermekkorom nagy kedvencét, a Pán Péter című rajzfilmet. A mesekönyv sajnos még sosem járt a kezemben, pedig biztosan gyönyörű lehet, és örömmel töltene el, ha egykor a gyerek is elolvasná és megnézné. Felújított HD minőségben töltöttem le a mesét, ami még mindig megdöbbentet, mennyire csodás lett, annak ellenére, hogy több mint 50 éves műről van szó.


Az Ahol a szivárvány véget ér című film új kedvencem lett. Ledöbbentett, sokkolt, rajongóvá tett és igazi álmodozóvá. Imádtam minden pillanatát, még annak ellenére is, hogy a szappanoperákban és ezekhez hasonló filmekben gyötrődésként éltem meg a félreértéseket, amik a szerelmesek közé állnak. Már nem is tartom rossz dolognak a fiatal anyaságot, mégha a kedvet nem is kaptam meg egyenlőre.






Pán Péter
(1953)













Ahol a szivárvány véget ér
(2014)

2015. július 29., szerda

Nicole Williams - Crash – Zuhanás


Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Crash
Fordító: Sándor Alexandra Valéria
Megjelenés éve: 2015
Eredeti megjelenés: 2012
Ajánlott korhatár:  14 éves kortól
Oldalszám: 328 oldal


Lucy nem éppen arról álmodott, hogy új iskolában kezdje az utolsó évet. Arról pedig pláne nem, hogy a gimi rosszfiúja, Jude Ryder leribancozza az első napon. De csak a céljára összpontosít. Balerina szeretne lenni, s nem hagyja, hogy bármi az útjába álljon ennek megvalósításakor. Egészen addig, amíg újra Jude-ba nem botlik.

Jude-nak priusza van – igazi priusza – ami hosszabb, mint egy végzős záró dolgozat, és hangulatingadozása, ami kellemes társaságból hirtelen veszélyessé változtatja. A nevét isten tudja, hány lány sóhajtotta, kiabálta és átkozta. Olyan, mint egy halálos betegség, amit arra teremtettek, hogy tönkretegye a Lucy-féle lányok életét. És ezt el is mondja neki. De míg a pletykák féktelenül terjednek, és jó hírnevek tipródnak a sárba, Lucy nem figyel Jude figyelmeztető szavára. Tragédia készülődik?


Kedvenc idézeteim:

"– Sosem hallottad még a mondást, miszerint a múltad nem kell, hogy meghatározza a jövődet?"

"A hírnevünk nem tükrözi, hogy kik vagyunk valójában. Csak azt, hogy mások mit
mondanak rólunk."


A véleményem:

Ezt a művet hagytam legutoljára a nyárra kölcsönzött könyveim közül. Nem mintha nem tetszett volna a leírása vagy a borítója, mindössze nincs még sok tapasztalatom a Rubin pöttyös könyvek terén, az eddig elolvasott két írásommal, így gondoltam, ha véletlenül kifutnék a meghosszabbítási időmből, akkor ne a többi, Vörös pöttyös könyvtől vegye el az időd. Örülök, hogy úgy alakult, hogy kiolvashattam ezt az írást is, még bőven időben. Határozottan kezd közelebb kerülni hozzám a Rubin pöttyös sorozat is, még ha bizonyos műveknél nem is értem teljesen, miért kapta ezt a külön besorolást.

A fülszöveget olvasva egy hétköznapi téma tárul a szemünk elé, ami már több helyről is emlékeztethet minket, nagyon sok hasonló történetre. Egy rossz fiú, akinek nincs jövője és egy ambicionista lány, tele álmokkal, patinás szülőkkel és lehetőségekkel. Természetesen ezek a társadalmi és jellembeli különbségek nem szoktak akadályt jelenteni akkor, ha a szívünk választ, így ebben a történetben sem volt ez másképp. Lucy és Jude már első látásra megtetszett egymásnak, elmés kis társalgásuk pedig már az első napon meggyőzte a másikat arról, hogy a egyikük sem hétköznapi. A leírással ellentétben azonban nem azon van a hangsúly, hogy Luce-t, ezt követően az első iskolanapján ribancnak tartják, nem is arról, hogy az álmai miatt ne akarna egy züllött alakkal lenni.... Nem, ezek az akadályok gyorsan le lesznek győzve már a regény elején. Igazából a könyv arról szól, Lucy és Jude hogy szeretnek napról napra még inkább egymásba, hisz szerelem volt ez első látásra. Ami pedig akadályt jelentett ebben a kapcsolatban, az először is Jude bűnökkel teli élete volt, majd később Lucy bizalmatlansága. Lesz, aki a fiatalok útjába akar állni és lesznek még nem várt meglepetések, melyek szintén nem kedveznek majd a szerelmeseknek.

Ez tehát egy se veled, se nélküled kapcsolat lesz, aminek ezer akadályt kell leküzdenie ahhoz, hogy a célba érhessen, mintha csak egy szappanoperát néznénk. Sajnos nagyon tudok gyötrődni azon, ha két ember, akiknek határozottan együtt kellene lenniük, nem képesek elfogadni egymást, ahogy a környezetük sem őket. Nem bírom kivárni a boldog befejezést, ahogy végig nézni sem a kalamajkát, ami ide vezet, már pedig itt volt bőven. Jellegüket tekintve is nagyon hasonlóak egy latin-amerikai sorozathoz. Nem kapunk ettől a regénytől újdonságot, semmi eddig nem látottat, semmi egyedi ötletet, de ettől függetlenül élvezhetjük, hisz ha a filmben néznénk a sztoryt, akkor sem kapcsolnánk tovább.

2015. július 27., hétfő

Matthew Quick - Forgive Me, Leonard Peacock – Bocsáss meg, Leonard Peacock!

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Forgive Me, Leonard Peacock
Fordító: Stern Gábor
Megjelenés éve: 2014
Eredeti megjelenés: 2013
Ajánlott korhatár:  16 éves kortól
Oldalszám: 268 oldal

Valami olyat kell véghezvinni, ami egyszer és mindenkorra beleég a szürke átlagemberek agyába. Valami olyat, ami számít.

Hogyan töltenéd a születésnapodat, ha tudnád, hogy az utolsó?
A tizennyolc éves Leonard Peacock pontosan megtervezte az övét: búcsúzkodni fog.
Nem az anyjától, aki másik városba költözött és magára hagyta minden problémájával. Nem is az egykori legjobb barátjától, aki elviselhetetlenül nagy fájdalmat okozott neki. Csak négy barátjától: a Humphrey Bogart-rajongó szomszédtól, egy fiatal hegedűvirtuóztól, egy lelkész lányától és egy tanárától. 

Miközben az idő fogy és az igazság pillanata vészesen közelít, sorra fény derül Leonard titkaira.
Talán egy nap elhiszi, hogy nem baj, ha valaki másmilyen, mint a többiek.
Sőt, néha még jó is.

A Napos oldal írójának új regénye titkos zugokba enged betekintést. Egy kamasz fiú elméjébe enged betekintést, amelyben piszkosabbnál piszkosabb és szebbnél szebb gondolatok keverednek… ahogy az a kamasz fiúk elméjében lenni szokott.


Kedvenc idézeteim:

"…amikor valaki jobb és nemesebb emberré válik – még ha ezzel segít is másokon – az átlagember nem nézi jó szemmel, mert ő maga nem elég erős, hogy kövesse a példát."

"Ne tedd! Ne menj be arra a melóhelyre, amit utálsz! Inkább ejtőernyőzz! Vegyél magadnak csillagot az interneten! Fogadj örökbe egy macskát!"


A véleményem:

Össze vagyok zavarodva. Levettem a könyvtár polcáról ezt a könyvet, ami azt hittem egy szösszenet, amit talán még kevesen ismernek, és amiről eddig még hírből sem sokat hallottam. Majd ezek után látom, hogy a Molyon 90% feletti népszerűségnek örvendő műről van szó, ami közel sem olyan könnyed és jelentéktelen olvasmány, mint azt hittem. Az eseteket többségében egyetértek a nagy közösségi véleményével, ez a könyv azonban akár mennyire is képes volt néha elszórakoztatni, és akár mennyire is fontos témát dolgoz fel fantasztikus stílusban, nekem nem lopta be magát a szívembe. Talán csak a felszínére.

Ennek a regénynek a főszerepében Leonard Pacock áll,a gimnazista különc fiú, aki semmiben sem hasonlít iskolatársaira. Nem hord márkás ruhákat, nem jár bulikba, nem törődik a népszerűséggel, sem pedig a megítélésével. Egyedül egy idős, erősen dohányzós tüdőbeteg férfival ápol barátságot, mert egykori jó barátját Ashert elveszítette. A fiút egyedül neveli édesanyja, aki annyira sem törődik gyermekével, hogy születésnapját észben tartsa. Matthew műve azt a napot mutatja be, mikor Leonard elérkezik a 18. születésnapjához, ahol senki sem köszönti fel, nem mutat irányába őszinte kedvességet és szeretetet, még csak észre sem hajlandóak venni, az utaló jeleket, hogy a fiú nagy tettre készül. Ugyanis Leonard szeretne véget vetni az életének egykori barátjával, Asherrel egyetemben. Hogy mi vette a fiút az öngyilkosság gondolatához és hogy alakultak ilyen borzalmasan emberi kapcsolatai, azt folyamatosan megtudjuk a regényben, miközben látjuk a jelenben zajló eseményeket: Leonard búcsút vesz azon kevesektől, akit szeretett, ajándékokat közvetít, és másoknak megmondja még utálja a frankót.

Az események tetőpontja az lesz, mikor elérkezik a várva várt gyilkosság pillanata. A kérdés, hogy vajon képes lesz a fiú megölni azt a diáktársát, aki méltán kiérdemelte a lehető legrosszabb büntetést? És a nehezen meghozott döntés után Leonard véget vet-e életének?

Ahogy ebből a rövid leírásból is látszik, ez nem egy eseménydús regény. A jelenből mindössze egy nap tárul elénk, a múltból is alig néhány. Ugyanakkor 3-4 fejezet elejéig beleszövi az író a jövőt is a cselekménybe, amit Leonard esszéiből ismerhetünk meg. A könyv feléig nem fogjuk tudni, hogy ezek a levelek mit jelentenek, valóságot tükrözne-e és hogy miért van jelentőségük. Mint egy mozaik úgy fog összeállni előttünk a főszereplő lelkének állapota, múltjának darabkái és a papírra vetett jövő jelentőségei.

Érdekes, hogy hogyan lehetett egy eseményektől szegény mű mégis szórakoztató és mi tetszhet annyi emberben benne. A válaszom határozottan Leonard személye. A fiúnak egyedi gondolkodásmódja van és kiváló megfigyelőképessége. Teljesen más szemmel látja a világot, mint egy átlagember. Órákon jó tanuló, mégsem szerez jó jegyeket, mert a szabályokat lazán értelmezi, arról a témáról ír fogalmazást, amit ő arra érdemesnek tart, fittyet hányva a dolgozat feladatára, nem követi mások öltözködési és viselkedési szokásait. Nem áldoz fölösleges energiákat egyetemi felvételikre, ehelyett szerte néz a világban, hogy megtudja, mi a boldog felnőttlét kulcsa.

Teljes mértékben elszomorítja a fiút diáktársai viselkedése és azoké a felnőtteké, akik képtelenek
kilépni a mókuskerékből, melyben annyira boldogtalanok, és végre tenni valamit magukért. Ez abban erősítette meg a fiú gyanúját, hogy a felnőttek képtelenek a boldogságra így jövője ugyan annyira kilátástalan, akár csak jelen állapota. Ebből a mély gödörből mindössze egy ember lesz, aki megpróbálja kihúzni és megmutatni a fiúnak, hogy igenis rejt számára is gyönyörű pillanatokat a felnőttkor, csak küzdenie kell érte.

A könyv közel kétharmadának színhelye Leonard elméje. A szemén keresztül megismerjük a világ egy reáliásabb, láthatatlanabb formáját, társadalmi és szociális problémákra bukkanunk, mindezt úgy, hogy azt nagyon élvezzük, mert a fiú szókimondó, jó humorú és művelt.

Lenyűgöztek azok a viták, amit tanáraival folytatott a fiú, mert elmés visszavágásai mindenkit csodálatra méltattak és vesztésre kényszerítettek. Minden hipotézisével egyet tudtam érteni a könyvnek, csodás érzés a tudat, hogy ezeket a problémákat más is érzékeli, még a tettek hiányában is boldogsággal töltenek el Leonard gondolatai.

Sok fejezetet hangosan olvastam föl, hogy otthon a körülöttem ülők is hallják, milyen csodás gondolatok fogalmazódtak meg valaki fejében. Minden iskolában szükség lenne egy ilyen személyre, aki felnyitja mások szemét és megmutatja másoknak, mennyire nem fontos a felszín.

Sajnos az eseménytelenségen kívül más dolgokat is tudnék azonban felhozni, amik nem tetszettek. Volt egy olyan oldala is Leonardnak, ami számomra sok volt. Az udvarlási szokásai, a csúnya beszéde, vagy a hulokauszt iránti túlzott érdeklődése.  Amennyiben én készülnék öngyilkosságra, és a várva várt megmentőm úgy kezelne, mint egy elmebeteget, vagy éppen egy 10 éves kölyköt, engem sokkal inkább felbosszantana, mint megnyugtatna. Miért hat Leonardra egy olyan beszéd, ami lekezelő és ami olyannak mutatja őt, ami igazából nem igaz rá? Sokkal inkább ki kellett volna állnia a fiúnak magáért, nem is egyszer.

Nem nyerte el a tetszésem a történet befejezése sem. Számomra sem boldognak, sem szomorúnak nem lehetne nevezni ezt a regényt, én pedig sokkal inkább szeretem, ha egy mesének jó a vége, még ha tudom is, hogy a valóságban ez lehetetlen is lenne. Talán vártam valami katarzist, valami  nagy változást, valami olyan megoldást Lenorad életére, amit nem is gondoltunk. Valami olyan fordulatot, amire nem is számítottunk. Ehelyett a sorok csak elfogytak.

Egyedi megoldás volt lábjegyzetekbe írni Leonard hozzáfűznivalóit bizonyos témákhoz, azonban néha zavazó is. Én nem mindig tudtam megtalálni, azt a bizonyos felső indexelt számokat, így nem tudtam, mikor érdemes áttérni a lábjegyzetre. Ha azonban csak az oldal végén tértem át, nem mindig tudtam, mire vonatkozik a jegyzet. Összességében inkább volt zavaró, mint hasznos. Ezen kívül több struktúrában megjelenő egyedi ötlet is volt. Pl. más volt a szöveg elrendezése, mikor Leonard mélyebb gondolataiban jártunk az öngyilkossági jelenete előtt. Vagy éppen oldalakat szentelt az író annak, hogy növelje a feszültséget bennenünk, mielőtt megtudjuk, hogy a fiú meghalt-e. Ezek a megoldások által a kevesebb, mint 300 oldalas könyv még kevesebbnek ígérkezett.

Leonard karakteréről már volt szó. Walt, az idős barát, és a fiú kedvenc tanárán kívül semelyik karakterek nem volt pozitív színben feltüntetve. Egy borzalmas anya, aki csak magával és a karrierjével törődik, egy szenteskedő lány, akinek nincs önálló véleménye, és feltétel nélkül elfogadja apja tanításait, egy régi barát, aki szexuálisan bántalmazta a hozzá legközelebb álló személyt... Valóságos, realisztikus, mégis rossz érzéssel töltenek el. Talán az író egy kicsit felnagyította az emberek rossz tulajdonságait, ugyanakkor semmiben sem tévedett.

Annak ellenére tehát, hogy a könyv minden gondolatával egyetértek és boldogít a tudat, hogy más is rálát fontos problémákra, társadalmi jelenségekre, ennek ellenére nem élveztem igazán a könyvet és nem is lesz sokáig maradandó élmény. Olyanok számára ajánlanám, akik szeretnek az életről filozofálni, különcnek érzik magukat a világban és nehezen találják helyüket. Mindazonáltal annak is, akit kiábrándít az élet és olykor már ennyire borús gondolatok kavarognak a fejében, mint Leonardnak, mert ki tudja, hogy hol találhatunk lelki gondjainkra mi is támaszt.


Értékelés: 10/5


Legszebb pillanatok:

Számomra a legkedvesebb, mikor Leonard vitát folytat angol tanárnőjével a Hamlettről írt dolgozatáról. Elmés visszavágásaival a fiú megnevettetett. A jövőből írt levelek is tetszenek, mert érdekes világot festenek elénk, amiről szívesen olvasnék.


A borító:

Sokkal esztétikusabb lett, mint az eredeti piros borító, ám talán még mindig nem az igazi. Az Ököl/jog című könyvre emlékeztetett első ránézésre. Azt gondoltam, hogy egy balhés srác életéről fog szólni, amit kaptam azonban az meg sem közelítette azt, amit a külső sugallt.

2015. július 22., szerda

Rebecca Maizel - Infinite Days – Végtelen napok


Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Infinite Days
Fordító: Cziczelszky Judit
Megjelenés éve: 2014
Eredeti megjelenés: 2010
Ajánlott korhatár:  14 éves kortól
Oldalszám: 384 oldal



„Az egész történelem során nem találtam senkit, akit ennyire szerettem volna, mint téged… senkit."

Ezek voltak Rhode utolsó szavai hozzám. Az utolsó alkalom, amikor szerelmet vallott. Az utolsó alkalom, hogy láttam az arcát. 592 éve először újra lélegeztem. Kifekhettem a napra. Éreztem az ízeket. Rhode feláldozta magát, csak hogy én, Lenah Beaudonte, újra ember lehessek. Hogy képes legyek véget vetni a vérszomjas időknek. Sosem hittem volna, hogy egyszer majd újra szerelembe esem valakivel, aki nem Rhode. De Justin olyan… vakmerő volt. Izgalmas. Gyönyörűbb, mint a legvadabb álmaim. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd újra tizenhat éves leszek… ahogyan azt sem, hogy visszatér a múltam, és kísérteni kezd.


Kedvenc idézetem:

"Gonosz az, ki gonoszat gondol."


A véleményem:


Többször is egymásba botlottunk már Rebecca Maizel könyvének borítójával. A könnycseppekből és a női arcból egy romantikus drámának gondoltam, az érdeklődésemet nem keltette fel, ezért nem siettem a beszerzésével. Amikor azonban a könyvtárba ráakadtam gondoltam, miért is ne adnék neki egy esélyt. Az olvasás kezdete előtt nem futottam át a fülszöveget, hagy érjen meglepetés a tartalmat illetően. Szerintem mondanom sem kell, hogy ért, nem is kicsi. Már maga a könyv fantasy műfaja is ledöbbentett, de a hangulata és újszerű látásmódja is.

Így a vámpíros témák divatjának lecsengésé táján már ritkán akadt ilyen történet a kezembe, pedig alapjáraton én kedveltem őket, még annak ellenére is, hogy tömkelegével érkeztek a piacra. Azt viszont be kell ismernem, hogy a többsége valóban egy kaptafára ment, nagyon hasonlóak voltak kimenetelben, részletekben és ezek a fantázialények megközelítésében is. Ez a regény azonban egy új élményt nyújtott a témában, egy új szemléletmódot állított elém, egy igazán egyedi cselekménysorral a vámpíros történetek közt.

Más tekintetben azonban átlagosnak is nevezhetjük a Végtelen Napokat, mivel a bentlakásos iskolákban játszódó történetek elég gyakoriak, ahogy az új helyre költöző lányé is, aki természetesen a suli legnépszerűbb fiújával kerül szerelmi viszonyba. Emlékeztetett több más regényre is: a Hex Hallra, vagy éppen a Vámpírakadémiára.

A könyv Lenah Beaudonte haláláról és életéről szól. Ebben a sorrendben, hiszen a lány története ott veszi kezdetét, mikor legjobb barátja Rhode, és egyben volt szerelme önfeláldozása révett vámpírból újra emberré válik. Ez volt Lenah legfőbb vágya, hisz gyűlölte úgy tengetni életét, hogy érzék szerveivel nem érez mást, pusztán azt, amire szüksége van a vadászat során, nem képes igazi emberi érzelmekre és nem sétálhat következmények nélkül a napra. Nem is volt ez számára igazi élet. Ami egykoron annyira boldoggá tette a lányt, mások vérének leszívása, emberek gyilkolása, szövetségek építése, ma már csak fájdalmat és ürességet jelentenek számára. Rhode egy szertartás keretében megszabadította teremtményét ettől az átoktól, ez azonban saját megsemmisüléséhez vezetett.

Lenah új életet kezd Amerikában, visszaül az iskolapadba, ahol bár új ismereteket alig szerezhet,
hiszen az évszázadok során rengeteg tudást elsajátított, kap azonban helyette mást: barátságot, napfényt, egy modern világot, tele technikai csodákkal... A lány megtapasztalja milyen az igazi élet, milyen a napon sétálni, szórakozni és szerelembe esni emberként. Justin, az iskola legnépszerűbb fiúja már a kezdetektől nagy érdeklődést mutatott a lány iránt, ez az ő szerelmi történetük lesz. Minden tökéletesen a helyére került a lány életében, de nem számolt Lenah a múlttal, mely nem képes elereszteni őt.

Ezzel a történettel párhuzamos megismerünk egy másikat is, Lenah múltját. Megtudjuk hogyan vált vámpírrá, mivel foglalatoskodott legsötétebb napjaiban, hogy alakított gonosz, ám erős vámpírszövetséget, majd változtatott át férfiakat, hogy tagjai legyenek. Minden fejezettel közelebb kerül Lenah és korábbi élete megismeréséhez, ám nem lineárisan, hanem elvétve  kapunk egy- egy emlékképet a lány fejéből.

Ami megfogott ebben a mesében, az-az volt, hogy nem éreztem átlagos vámpírregényben. Más részletek voltak a hangsúlyosak, más volt a hangulat. Míg a legtöbbször az írónők a férfiakat választják vámpírnak, míg a nőket halandóknak, addig itt fordítva volt. A lány volt a hős, az erős, a gazdag. Örülök, hogy ebben a könyvben nem egy átlagos lány várt a csodára, hanem egy különleges személy tett többet a saját életéért, és tette azt varázslatosabbá.

Ha az olvasásomra visszagondolok napfényt látok magam előtt, mosolyt, jókedvet, iskolai szerelmet, táncot és mindemellett letűnt korok vámpírjait régies ruhákban és bálokban szórakozva. Láttatta magát a regény. Ugyan így éreztetett is, mert több fájdalmas és megható pillanattal is találkozhattunk. Lenah élete nem hangzott számomra olyan borzalmasan, mint ahogy azt a könnycseppek mesélnék, vagy a sok fájdalom a lelkében. Boldog élete volt annak idején emberként, ahogy vámpírsága nagy része alatt is. Fényűzésben élt, gazdagságban, társaságban, szeretve volt. Ebben a történetben azonban a lány a nehezebb utat választja, újra próbál beilleszkedni egy számára már ismeretlen társadalomba kivívva ezzel szövetségesei haragját.

Erős üzenetei voltak a műnek: "Rossz az, aki rosszra gondol.", mondja a szövetség mottója, mely megmutatja, mennyire fontos szerepe van a szándéknak is, hisz ez lelkünk egyik legmeghatározóbb eleme. A lélek tesz minket különlegessé, segít érezni mindazt, ami ér minket, így erről nem szabad lemondani. Érezhetjük azt is a regényt olvasva, hogy értékelnünk kell a normális életet és benne azokat az apróságokat, amik természetesnek tűnnek, de nem mindenki számára feltétlenül azok: ilyenek a napfény, a biztonság, a szerelem...

Amit gyengébbnek éreztem a könyveb, az a múlt volt. Lenah beszédstílusán egyáltalán nem éreztem, hogy egy másik korból származik, olykor a beszéde laza volt, modern. Jobban tetszett volna, ha sokkal inkább a múltba repítettek volna vissza ezek a részek. Hangulatfestőbbnek kellett volna lenniük, kicsit tájékozottabbnak, összeszedettebbnek. Többször volt számomra logikai ütközés is a történetben. Miért tudja Lenah pl. azt, hogy mi az a DJ pult, ha azt nem tudja mi az a CD lejátszó stb. Voltak számomra apró ellentmondások, ahol nem tudtam eldönteni, hogy én vagyok a buta, lemaradtam valamiről vagy az írónő hibázott.

Amennyire élveztem a mese elejét és a középét, a végét sajnos annyira nem. Egyrészt pontosan erre számítottam, semmi újdonság nem ért. Másfelől egy picit untatott. Nem volt felhőtlen és teljesen boldog. Úgy érzem az írók nem becsülik igazán a mellékszereplőket és annyira könnyen válnak meg tőlük hogy az már fáj. Olykor sokkal könnyebb lenne egy főszereplőt elveszíteni, mint egy igazán derűs mellékszereplőt.

A karakterek hétköznapiak voltak, már ismerhetjük mindet egy-egy könyv vagy film kapcsán. Megvoltak a gazdag és csinos beképzelt lányok, a bohém természetű, ugyanakkor megértő, vidám barát, a suli tökéletes férfija, aki mindamellett, hogy okos és szép, még izmos is jó családi körülményekkel és hatalmas népszerűséggel. Lenah és vámpírtársai üde színvolt voltak az emberek közt, mert jellemük nem volt ennyire mindennapi. Rhode példának okául kiismerhetetlen, titokzatos vámpír volt, természete ellenére tele jó szándékkal és érzelmekkel. A főszereplő karakterét éles esze tette érdekesebbé. Szinte már vártuk, hogy a campuson, hogyan szégyeníti meg többi diáktársát éles eszével és bölcsességével. Szórakoztatott minket az is, hogy Lenah nem ismeri a világunkat, ez által csodálatosan képes még olyan dolgokra is tekinteni, aminek mi már nem is örülünk vagy észre sem vesszük.

Az események nagy része egy szerelem kialakulásához köthető, ettől viszont nem lett még a regény piszkosul szenvedélyes, sem pedig bizsergető. Inkább átlagos és megmosolyogtató. Mintha nem a szerelem kialakulásán, átélésén, érzésén lett volna a legnagyobb hangsúly, hanem azon, hogy mit vált ki ez Lenahból, hogyan alakítja ez az életét, mennyi csodás új dolgot képes még megismerni.

Értékelés: 10/9


Kedvenc pillanatok:

Számomra két rész volt a legfelemelőbb. Az egyik Lenah és Justin közös pillanatai, még mielőtt összejöttek volna, a másik pedig Lenah és Vicken megismerkedése. A szövetség megalakulásáról érdekes könyv születhetne, mivel egyedül ennek a fiúnak az átváltozásához fűzhető pillanatait ismerhetjük meg, a másik háromét nem. Ezen kívül nem tudjuk meg részletesen, mi történt kettejük közt ezek után.


A borító:

Számomra semmitmondó, félrevezető és csöpögős. Sokkal szebbet érdemelne ez a könyv. Semmit nem ad vissza belülről, ez inkább csak egy szimbólum, mely a könyv egy jellegzetességét tükrözi. Ebből nem tudják meg az olvasók, mit kapnak hangulatban, cselekményben, szereplők terén. Amit én képzelnék oda, az egy mosoly, a legfőbb helyszín, azaz a campus, vagy a szövetség.

2015. július 19., vasárnap

Katie McGarry - Pushing the Limits – Feszülő húr



Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Pushing the Limits
Fordító: Károlyi Eszter, Neset Adrienn
Megjelenés éve: 2014
Eredeti megjelenés: 2012
Ajánlott korhatár:  14 éves kortól
Oldalszám: 436 oldal



ANNYIRA ELLENTÉTESEK…

ÉS MÉGIS MILYEN ÖSSZEILLŐK!

Senki sem tudja, mi történt aznap éjjel Echo Emersonnal, amikor a menő fiúval járó népszerű lányból pletykák tárgya, kirekesztett lett, karján hátborzongató sebhelyekkel. Még Echo sem emlékszik a teljes igazságra.
Amikor aztán berobban az életébe Noah Hutchins, a szívdöglesztő, lányfaló, megközelíthetetlen fiú a fekete bőrdzsekijében, és meglepően megértő vele, Echo élete olyan fordulatot vesz, amilyenre sosem gondolt volna.
Valószínűleg semmi közös nincs bennük. Mindketten olyan titkokat rejtegetnek, melyek lehetetlenné tehetik kettejük kapcsolatát. Egymás iránti őrült vonzalmuk mégsem foszlik szét, és Echo felteszi magának a kérdést, hogy meddig FESZÍTHETIK A HÚRT, és mit kockáztatna azért a fiúért, aki talán megtanítja őt ÚJRA SZERETNI.


Kedvenc idézetek:

"Bízni. Miét nem kér tőlem valami könnyebbet, mondjuk, bizonyítsam be Isten létét? De már Isten is lemondott rólam."

– Sose múlik el – feleltem. – A fájdalom. A sebek behegednek, és már nem mindig érzed úgy, mintha egy kés mélyedne beléd. De amikor a legkevésbé számítasz rá, beléd hasít a fájdalom, hogy emlékeztessen, sosem leszel már ugyanaz.

A véleményem:

Rég volt alkalmam kevesebb, mint másfél nap alatt, egy több, mint 400 oldalas könyvet kiolvasni. Hogy most mégis sikerült, az annak is köszönhető, hogy pár nap szabadságot vettem ki, hogy élvezhessem a nyarat, de nem sikerült volna mindez anélkül, hogy ne lett volna ez az olvasmány valóban letehetetlen és élvezhető. A Feszülő húr már többször is felkeltette az érdeklődésemet. Egyszer mikor ajándékot keresetem az unokatestvéremnek - meg is kapta ezt a könyvet - de az interneten barangolva is sok a könyvvel kapcsolatos pozitívumra felfigyeltem.

Számomra ez az írás teljesen olyan volt, mintha egy családi drámát néznék a tévében. Annyira hasonlított ezekre a tipikus történetekre, mikor egy gazdag lány beleszeret egy szegény fiúba, vagy mikor két nehéz sorsú fiatal egymásra talál egy olyan világban, ahol a felnőttek nem bánnak velük igazságosan. Mintha csak a televízió előtt ültem volna és egy ugyan ilyen film játszódott volna le a fejemben. Továbbá azt is megfigyeltem, hogy a YA könyvek közt, erős divatirányzat lett a megsebzett lélek is, hiszen alig találkozok manapság olyan könyvvel, melynek főhőseit ne gyötörné valamilyen szörnyű esemény a múltból. A valóságban az a tapasztalatom, hogy az ilyen emberek sokszor, megértőek, és jó társaság. Aki valami igazán komolyat élt már át életében, az értékeli mindenét, ami van és megért mások helyzetét.  Ebben a regényben sem voltak ezek a közhelyek és divatos elemek számomra bosszantóak, mindig szívesen veszek kezembe ilyen könyvet.

A cselekményeket két fiatal szemszögéből ismerjük meg, Echoéból és Noahéból. Echo egy jómódú családból származó lány, akinek a társadalmi élete a padlón hever. Egy, a múlt évben bekövetkező tragédiában, melyben édesanyja bántalmazta őt, sebhelyeket szerzett, lelke megsebeződött, annak a napnak emlékeit elveszítette. Az ezt követő időszakban a lány eltávolodott barátaitól, ahogy azok is tőle, hiszen sebhelyes karral járni, és eltűnni hónapokra nem számít népszerű cselekedeteknek. Echo élete azonban kezd visszatérni a rendes kerékvágásban, mikor is veszi a bátorságot ahhoz, hogy újra az ebédlőben étkezzen barátnőjével Lilával. A volt barátja újra érdeklődést kezd iránta mutatni, ahogy régi barátnői is. Bár Echo igazán szeretne újra normális lenni, normális élettel, de amire a leginkább vágyik, hogy visszakapja elveszett emlékeit.

Noah ezzel szemben nevelőszülőknél él már több éve, mert egy tűzbaleset következtében elvesztette szüleit. Gondozói szörnyű nevelőknek bizonyultak, hisz még saját vér szerinti gyermekeiket is bántalmazták. Noah vesztét az okozta, mikor kiállt ezekért a szegény gyerekekért. Lobbanékony viselkedése miatt két kisöccsétől elválasztották, még rövidebb látogatásukra is csak felügyelet alatt kerülhetett sor, havonta egy alkalommal. A fiú a züllésbe menekült, a tanulmányi jegyeit lerontotta, füvezett, lógott, mert nem találta többé helyét a normális világban. Az ő legfőbb álma az, hogy megszerezze a testvérei feletti gyámságot, amint leérettségizik, és végre rendes családja legyen.

A fiatalok életét az zökkenti ki a mindennapi kerékvágásból, hogy az iskolához új tanácsadó érkezik, egyfajta pszichiáter, aki segít a tanulóknak az elhanyagolt érzelmeivel foglalkozni. Mrs. Collins jóvoltából fog Noah és Echo közelebbről megismerni egymást, és bár nem jó viszonnyal indul a kapcsolatuk, összeköti majd őket egy közös cél, majd annál több is. Fokozatosan ismerkedhetünk majd meg a fiatalok múltjával és azzal, hogy sikerül két sérült embernek közelebb kerülnie céljaihoz és a normális élethez.

Ahogy írtam, nem éreztem ezt a történetet annyira másnak, mint bármi hasonló művet ebben a témában. A kivitelezés viszont megkülönböztette a többitől. Struktúrájának s stílusában erősen emlékeztetett Simone Elkeles Tökéletes kémia című sorozatára, ahogy megláttam a következő kötetei miről szólnak a sorozatnak, csak még inkább ezt az érzést erősítette bennem. Láttam, hogy sokak szerint vontatottan indul be a történet. Ezzel határozottan nem értek egyet, ráadásul vagy fordítva működöm, vagy jól észleltem azt, hogy inkább a befejezés sikerült lassúra és gyötrelmesre. 

Számomra a két fiatal közül Noah története volt érdekesebb és szívmelengetőbb, ennek ellenére jobban szerettem Echo fejében járni, hisz vele könnyebb volt azonosulnom. Tetszett, hogy olyan jól megfogalmazta ez a könyv, azt a jelenséget, hogy egy gyermek szava, mennyivel kevesebbet ér egy felnőttél. Én ezért is vágytam arra, hogy gyorsan felnőjek. Hogy engem is meghallgassanak, hogy hallathassam a hangomat. Kár hogy ez egy YA történet, mert így kevés esélyt látok rá, hogy eljut az üzenet azok a felnőttek felé, akik nem hallgatják meg a gyermeki beszédet.

Arról az érzésről is nagyon jó volt olvasni, hogy milyen az, mikor másokat beskatulyáznak igazságtalanul. Kevés gyötrelmesebb szenvedés létezik a tehetetlenség érzésétől, amiben Noah is szenvedett. Dühöt éreztem a sorokat olvasva, mind az öccse nevelőszülei, mind Echo szüleivel szemben. Ezek a mindennapi problémák valóban az ifjúsági korosztály világának szerintem nagyon is releváns és valósághű elemei. Jó érzés, hogy valaki ezzel foglalkozik és felismeri felnőtt létére, mikor az már számára nem is lenne igazán fontos.

A könyv központi témája a család volt és a lélek felépülése, de a szerelem is nagyon sokszor helyet kapott a regényben. Ha rajtam múlt volna, talán még többet. Az írónő egy se veled se nélküled kapcsolatot mutatott be számunkra, ahol nehezen alakul ki a bizalom és ami nem a szenvedélyen alapszik, inkább egy lelki támasz nyújtáson, hasonlóságon.

Ahogy a cím is írja, az események valóban hasonlítottak egy feszülő húrhoz. Végig bennünk volt a feszültség, folyamatosan haladtunk a fiatalok lelkének mélye felé, miközben nem tudtuk, lelkileg fogják e bírni az emlékek súlyát és a megterhelést, ami rájuk nehezedik. Számomra viszont nem ez a feszültség hajtotta előre a regényt és nem is ezért olvastatta magát igazán, inkább csak többet akartam Noah és Echo kapcsolatából. Hiszek benne, és a könyv is csak erősítette bennem ezt az érzést, hogy sok sebünkre a legjobb gyógyír, ha van aki meghallgat, mellettünk áll, átérez, és értelmet ad mindennek, miközben segít egyre közelebb kerülni céljainkhoz. Ebből szerettem volna többet és még többet kapni.

Hatalmas meglepetések nem várnak a könyvben, szerintem cselekmények terén azt kaphatjuk, amire nagyjából számítunk is. Echo emlékei sem fognak különös ledöbbenést hozni,ahogy Noah döntései sem. Ettől eltekintve azért vágyunk rá, hogy eljussunk idáig.

A cselekmény kimenetele sajnos nem mindenhol tetszett nekem, úgyhogy számomra a leg lesúlytóbbak az utolsó fejezetek voltak. Echonak sokkal kevésbé lett volna szabad félretenni érzéseit, és büszkeségét és megbocsátani mindent, ami körülötte történt, hisz így azt éreztem, hogy nem tanult belőle az a szereplő, akinek igazán kellett volna. Végig boldogtalan volt a lány, azért mert egyedül érezte magát és magányosnak, végül mégis beérte olyan kapcsolattal és boldogabbá is tette, ami nem kölcsönös. Noah kimenetele ettől szebb volt, bár ugyanakkor nem is felhőtlen. Kíváncsian várom, hogy a következő fejezetekben ők is kapnak-e majd szerepet.

A két fiatal karaktere számomra nagyon szerethető volt, azonban mindenki másé egy csöppet sem. A lány szülei katasztrofálisak voltak a szó minden értelmében. Talán kicsit eltúlozva is, de megmutatták, milyen hibákat nem szabad egy szülőnek elkövetnie. Lilát, Echo legjobb barátnőjét sokszor nem éreztem igazi barátnak. Az hogy valaki érdeklődik a másik felől és barátnak vallja magát, de gyakorlatilag semmit sem tesz a másikért az nem igazi barátság.

Ez a könyv úgy vélem egyaránt jó olvasmány és hasznos fiúk és lányok számára is, de ugyan így az idősebb korosztálynak is, nem csak a fiataloknak. A felnőttek ebben a regényben bűnbak szerepet kapnak és sokszor éretlenebbül viselkednek, mint a gyermekek, de éppen ezért lehet számukra is elgondolkodtató. Aki lelki problémákkal küzd, az láthatja a történet által, hogy mi nyújthatna számára is segítséget.


Értékelés: 10/9


Kedvenc pillanatok:

Számomra az volt a legkedvesebb a regényben, mikor Noah a kisöcséivel lehetett. Igaz, azok szavai, szeretete néha kicsit eltúlzottnak tűntek, de olyan jó érzés volt Noaht boldognak látni egy családias légkörben.Ezért lett talán a kedvenc pillanatom az egyik zárójelenet is, mikor Noah úgy érezhette egy család veszi körül.


A borító:

Nagyon jól sikerült a sorozat egészének a koncepciója. Ebben is nagyon emlékeztet a Tökéletes kémia sorozatra. Visszajött a hangulat, a színek, jó volt a helyszínválasztás. Noah és Echo karaktere tökéletesek lettek, nem esett nehezemre így képzelni el őket. A hátoldalon lévő leírás szerintem messze alulmúlja a valóságot, bár elhiszem, hogy nehéz lehet kifejezni azt, mit ad igazából ez a könyv.

2015. július 16., csütörtök

Jay Kristoff - Stormdancer - Vihartáncos


Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Stormdancer
Fordító: Lánc Brigitta
Megjelenés éve: 2014
Eredeti megjelenés: 2012
Ajánlott korhatár:  14 éves kortól
Oldalszám: 496 oldal



HALDOKLÓ FÖLD

A Shima Birodalom az összeomlás szélén táncol; a szigeten élő nemzet régebben gazdag hagyományokkal és mondákkal rendelkezett, mára azonban lakóit megtizedelték a Lótusz Céh ipari fejlesztései és a gépek imádata. Az ég vörös, mint a vér, földje haldoklik a szennyező mérgektől, a hatalmas szellemállatok pedig, melyek régebben a vadonjaiban kóboroltak, örökre eltűntek.

A LEHETETLEN FELKUTATÁSA

A Shima Birodalom udvari vadászai megbízást kapnak a sóguntól, hogy kapják el a mennydörgéstigrist – egy mondabeli félig sas, félig tigris teremtményt. De minden bolond tudja, hogy ezek a vadállatok már több mint egy évszázada kihaltak, mégis, ha üres kézzel térnek haza, a sógun halállal bünteti őket.

TITKOLT ADOTTSÁG

Yukiko a Róka klán gyermeke, aki olyan adottsággal bír, amiért – ha kiderül –, a Lótusz Céh kivégzi. A lány elkíséri apját a vadászatra, melynek során égi hajójuk lezuhan, és a fiatal lány Shima utolsó megmaradt vadonjában találja magát, ahol a társa csupán egy dühös, röpképtelenné tett vihartigris lesz. Bár a lány hallja a gondolatait, és megmentette az életét, csak abban lehet biztos, hogy az állat inkább látná holtan, minthogy segítsen neki.

Ám végül rettenthetetlen barátság szövődik köztük, és kihívják maguk ellen a birodalom hatalmasságainak haragját.

Kedvenc idézeteim:

"Szolgálni lehet becsületesen is, de csak olyan becsületesen, mint amilyen a gazda, akit szolgálunk."

"Csak mert egy tömegben állsz, nem biztos, hogy oda tartozol."

"Meghalni könnyű. Bárki odavetheti magát a máglyára és boldog mártírrá válhat. Az igazi próbatétel kibírni a szenvedést, amely az áldozattal jár."

A véleményem:

Nem vagyok a japán kultúra és a nép mítoszainak és vallásainak nagy kedvelője,ez a könyv mégis felkeltette a figyelmemet borítóján egy japán lánnyal és lótuszmotívumokkal. Olyan másnak tűnt ez a történet az eddig kiadott Vörös pöttyös könyvekkel szemben. Vágytam valami újdonságra. A fülszöveget olvasva nem voltam ledöntve a lábamról, arra számítottam, hogy egy igazán kalandos fantasyt kapunk, ahol a hős bejár hegyet- völgyeket, majd nagy csatákat, mire eljut a céljához. Semmilyen felirat vagy motívum sem hívja fel viszont arra a figyelmet, amit ez a könyv igazán képvisel és üzen az olvasóknak. Hatása talán egy kicsit az Avatar című filmre emlékeztet. Ez egy olyan mű, mely által közelebb kerülünk a természet és a szabadság érzéséhez. Szeretni és óvni fogjuk környezetünket. Éppen az utóbbi hónapokban készítettem a Molyon egy olvasói kihívást a Természet témakörben, azt azonban nem tudtam, én milyen könyvel teljesítsem a feladatot, míg végül olyan helyen akadtam csodára, ahol nem is számítottam rá.

A fülszöveg nagyon jól összefoglalja a történetet, azonban talán egy figyelemfelkeltőbb leírás nem ártott volna egy ilyen értékes műnek. Az írónő Shima Birodalmának életét mutatja be. Egy olyan utópisztikus képet kapunk, ahol nincsenek már erdők, hiszen mindent lótuszültetvények borítanak be, a természet élőlényeit, a mitikus lényekkel együtt szinte maradéktalanul kiirtották. A Birodalmat a sógun vezeti, aki pompában és fényűzésben él, miközben a nép szenved a nyomortól. A főváros bűzlik, az ember arcukat maszkokkal védik, hogy a szennyezett levegő ne okozza halálukat tüdőbaj kialakulásával. Azon kevesek, akik megtehetik mechanikus lélegeztető készülékeket használnak. Mindemellett még a Lótusz Céhe is sanyargatja a népet, akik ha egy embert tisztátlannak titulálnak elégetik azt. Az eső fekete szennyt hoz, hiszen a folyók mérgezőek, csak úgy mint a földek és a mezők. 

Ebben a szörnyű apokaliptikus világban a legnagyobb problémát a lótuszültetvények végtelen sokasága okozza, mely a sógun hatalmát hivatott növelni. Bár a növény számos előnyös tulajdonsággal rendelkezik, hisz ebből állítható elő élelmiszer, méreg vagy éppen üzemanyag, de a nép hatalmas árat fizet ezekért az előnyökért. A méreg a földeket évek alatt használhatatlanná teszi, mérgezett lett minden ami él. A sógun háborúit nem a népe dicsőségéért vívja, hanem azért hogy emberi erőforrásokhoz jusson, melynek egy részét rabszolgaként dolgoztatja, amíg csak erejük bírja, míg másik felének véréből trágyát állít elő a vetemények és földek javítására, mintegy átmeneti megoldásként.

Shima Birodalmát Yukiko szemével ismerjük meg, aki a híres vadász, a Fekete róka lánya. Azzal veszi kezdetét az eseménysorozat, hogy a sógon, egy látomására hivatkozva Vihartigris vadászatra küldi főhőseinket, mert nagy álma a őseik mítoszaihoz hasonlóan Vihartigris hátán lovagolva hódítani meg ellenségeiket. Csakhogy ilyen nem mindennapi teremtményeket már évtizedek óta nem látott a nép, létezésükben már nem hisznek. Ez a lehetetlen vállalkozás mégis sikerrel jár, ugyanis a léghajón utazva az utolsó megmaradt vadon felett a csapat egy vihartigrisre bukkan. Azonnal be is fogják a jószágot, azonban nem sokkal ezután a léghajóba villám csap. A legénység nagy része odaveszik a katasztrófában, míg Yukiko barátai a mentőhajó segítségével megmenekülnek. A lány nem tartott velük, mert szíve úgy diktálta, hogy ki kell szabadítani a fenevadat. Az ő hátán fog távozni a zuhanó hajóról. Heteket tölt Yukiko és a Vihartigris a vadonba, mialatt barátokká fejlődnek. Nem lenne azonban ez a szeretetteljes viszony kialakulása lehetséges, ha nem tartozna Yukiko is a tisztátlanok közé, azaz a különleges képességűekhez. A lány ugyanis ért az élőlények nyelvén, képes érzéseit továbbítani, ahogy másokét is megérezni.

Yukiko a vadonban kalandozva különös falura bukkan, melynek népe hisz a változásban, és abban, hogy a földért tenni kell, ami nem lehetséges más módon csak a sógun megölésével. Fény derül számos titokra a múltban, melyek arra késztetik majd Yukikot, hogy egyetértsen a különös falu lakosaival és egy újabb lehetetlen küldetésre induljon. A lány és a vihartigris együtt vágnak neki a szörnyű küldetésnek, hogy egy színjáték segítségével a sógun közelébe férkőzhessenek, és kioltsák a vérét.

A regény kezdetét számomra zavaros eseményhalmazok és leíró részek tömkelege jellemezte. Az első száz oldalt olvasva képtelen voltam élvezni a történetet, hisz a megértésén nehezítette a sok idegen eredetű szó, melyek nem jutottak el a tudatomig, hogy mit is takarnak. Ez által lassan tudtam haladni a történettel, az érdeklődésem is lankadt, az olvasási kedvem is, ráadásul olyan nehezen elevenedtek fel előttem a leírt képek. Utólag már sokkal inkább együtt tudok érezni az írónő helyzetével. Megálmodott egy csodálatos, összetett mesét, amit jómagam sem tudtam volna ettől szebben vagy érthetőbben elkezdeni, hisz annyi mindenre kell egyszerre figyelni és olyan sok mindent kell bemutatni az olvasóknak, hogy ők is lássanak és érezzenek hasonlóképp.

A zavaros időszakot egy hatalmas leíró rész követte, ami szinte csak a Birodalom bemutatására volt hivatott. Mondanom sem kell, hogy aki előtte fontolgatta a regény félbehagyását, azt ez a rész szintén könnyen rossz útra téríthette, hisz a nagy többség nincs oda a puszta leírásokért, főleg nem az ennyire részletekig hatolókért, de csakúgy mint az előző résznél, itt is toleránsan beláttam, hogy ez szükséges volt, és hogy a Vihartáncos egyik legszebb motívuma a világ, amit elénk tár. Mindazoknak tehát, akiknek nem indul felhőtlenül az olvasása, és úgy vélem ilyenek lesznek többségben, üzenem, hogy kitartás és türelem segítségével egy olyan, nem mindennapi regénynek lesznek szemtanúi, amit aligha hiszem, hogy valaha is elfelejtek.

Valahol a vadonban való kóborlás közepette kezd a kép szépen letisztulni, az események érthetőbbé válni, a szereplők szerethetőbbekké és kiismerhetőbbekké. Eddigre sikerül végre elhelyezni magunkat, térben és időben, felvenni a fonalat és csak a történet élvezetére koncentrálni.

Nem tudnék más hibát, az írónő szemére vetni, mint amiket tehát eddig is leírtam, hogy a regény eleje nagy odafigyelést igényel az érthetőség kedvéért, és feltétlen bizalmat, hogy folytassuk, és higgyünk benne, hogy ez a könyv nem csupa leírás, hanem egy izgalmas történet. Ilyenkor áldom a sorsot, hogy úgy formált, hogy regényt soha ne hagyjak félbe. Szentül hittem benne, hogy mindig kell adni egy esélyt egy könyvnek, még egy borzalmas kezdet ellenére is, hiszen ki tudja mit hoznak a következő oldalak.

Hogy mi volt csodás a regényben, azt viszont percekig sorolhatnám. Mondanom sem kell, hogy ez a steampunk elemekkel teleszőtt világ mennyire egyedi és fantasztikus elképzelés. Mai világunkban, ahol központi téma lett a környezet védelme, és káros hatásaink felismerése, a legszebb amit tehetünk, hogy felhívjuk mindenki figyelmét arra, mit teszünk mi emberek, és megmutatjuk, hogy olykor a legkisebbek is képesek tenni egy jobb jövőért. Ez lehetne a Környezetvédők bibliája. 

Rengeteg mély tartalmat és üzenetet hordoz magában a könyv, többek közt azt, hogy nem szolgálhatunk büszkeséggel egy olyan embert, akinek tetteire nem lehetünk büszkék. Vagy azt, hogy csak sodródnia az árral és beállni a sorba, mindig mély zuhanást jelent, és ugyan akkora hibát, mintha a jó ügy ellen lennénk. Azt hogy tetteinknek következményei vannak,vagy éppen, hogy a nőket nem szabad lenézni, hisz éppen akkora befolyásuk van, mint a nyíltan is elismert férfiak hatalmának. Minden olvasó valamilyen értékkel többet fog kapni ettől az írástól.

Az érzelmek terén a baráti kötődés és a családi szeret mutatkozik meg leginkább a regényben. Ez nem egy romantikus mese, nem is annak szánták. Ennek ellenére Yukiko életében lesz egy férfi, de kapcsolatuk nem fog nagy hangsúlyt kapni. Az eddigi kedvenc regényeim mind-mind romantikus történetek voltak, amiket azért szerettem a leginkább, mert ez a részük annyira jól sikerült. Most mégis egy olyan történetbe akadtam, amiben nincs nagy szerelem, mégis igazán élveztem. Valami olyat adott nekem, amire az eddigi kedvenceim nem voltak képesek. Néha azt kívánok, bárcsak olyanok kezébe is elkerülne ez a könyv, akik közvetlenül is képesek lennének nagy tettekre, a világ jövőjének visszaadására. Nincs szíve annak, aki ezt a művet olvasva, nem néz magába, nem gondolkodik el jóról és rosszról és nem lakul ki benne semennyire tenni akarás sem.

Nem az írónő hibája, de úgy vélem gond, hogy a kötet 14 éves korhatártól már ajánlott, hiszen sok momentuma a regénynek egy Walking Dead című sorozat brutalitásával lehetne mérhető, olykor talán még durvább határokat is átlépett. Terhes nők legyilkolása? Emberek dolgoztatása az éhhalálig? Rabszolgák meggyilkolása, majd belőlük trágya készítése? Bár a vérlótusz növény nem hasonlítható egy zombihoz, vagy egy gonosz vámpírhoz, de tekintve hogy emberi vérrel éltették nem látok nagy különbségeket, csupán a gyilkolás kimenetelében.

A cselekményszál egy része kiszámítható volt és sablonos, de azért egyáltalán nem fordulatmentes. Meglepetések mindig értek minket. Az izgalmakat fokozta ezen kívül az is, hogy sosem tudhattuk, melyik szereplőnk veszti legközelebb életét. Nagyon szépen fejlődött a regény, haladtunk az egyre komolyabb és mélyebb problémák felé, egy egyre inkább véres küzdelem útján. Fokozatosan ismertük meg Yukikot jellemét és múltját, ahogy a háttérben meghúzódó hatalmi játszmákat is.

Számomra ez a mű egyszerre volt tehát egy Walking Dead történet brutális eseményeinek következtében, egyszerre egy Avatar, hiszen hasonló üzenetet közvetítenek számunkra, és az Így neveld a sárkányodat, mert Yukiko és a Vihartigris barátsága nagyon emlékeztetett engem a mesében kialakulóéra.

Értékelés: 10/9


Kedvenc karakterem:

Yukiko és a Buruu,a vihartigris. Yukiko minden tekintetbe nagyszerű karakter. Egy lány tele igazságérzettel, és racionalitással. Egy csöppet sem bosszantó, jó humorú, és bátrabb, mint bárki a birodalomban. A különleges képességénél szebbet el sem tudnék képzelni. Gyönyörű érzés lehet hallani háziállataink gondolatait, megosztani velük, mit érzünk irántuk. Buruunak minden oka meglenne, hogy gyűlölje az embereket, ő mégis képes volt egy olyan lányt a szívébe fogadni, aki jó embernek bizonyult. Nála egy barát többet ér a saját életénél is.

A borító:

Ahogy sok más könyvnél, úgy itt is akkor került közelebb a szívemhez, mikor már megismertem a történetet, és megértettem, hogy a képek mit elevenítenek fel belőle. Én örültem volna, ha Shima vöröslő ege és ültetvényei valahogy megjelentek volna a borítón, ahogy ennek az apokaliptikus világnak az egész hangulatai is. Ehelyett a két főszereplőnk került a középpontba és a vérlótusz, ami gyönyörű hátteret ad Yukiko mögé. Tetszenek a dombor nyomott és fényes minták, igényes lett ez a külső, csak azt hiányolom, hogy nem röpít bele a történetbe, nem idézi fel számomra annak helyszíneit.

2015. július 13., hétfő

Benina - Megsebzett szabadság (Farkasok nemzetsége 1.)



Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Megjelenés éve: 2012
Ajánlott korhatár:  16 éves kortól
Oldalszám: 344 oldal

Kr.u. 955.

Egy bajor lány:

Flaviát elragadják otthonából a portyázó magyarok. A lány rabszolgasorsra jut, és az ellenség táborának vezére, Daval dönt az életéről. Flavia minden alkalmat megragad a szökésre, ám a férfi nem ereszti.

Egy Farkas:

Daval a nemzetség élén állva testvéreivel együtt hűen harcol a hazáért. Szünet nélküli kalandozások, csaták teszik ki a mindennapjaikat. A bajor rabszolgalány jelenléte alapjaiban kavarja fel a Farkasok nemzetségének családi békéjét. Daval küzd megmagyarázhatatlan vonzódásával, miközben a világa darabokra hullik, a jövője feketeségbe burkolózik, míg végül az egyetlen, amit biztosnak hisz, hogy Flaviának mellette a helye.

Egy alku, mely megpecsételi mindenkettőjük sorsát.

Önmaguk számára is képtelen érzések kelnek életre, és nem tehetnek mást, mint engednek a sodrásának. Rabsága közben Flavia szembesül a valósággal: a magyarok talán nem is olyan barbár népség, mint gondolta.

Csakhogy a lányt, és szerelmének kibontakozását egy nap utoléri a múlt. Mi lehet az, ami még a barbár magyaroknál is jobban megijeszti Flaviát?

A Megsebzett szabadság Daval és Flavia szerelmének nem mindennapi története a magyarok kalandozásának idején.

A véredben lobog az ősi láng!


Kedvenc idézeteim:

"– Ha visszajöttem…
– Úgy érted, amikor!"

"– A fájdalom könnyei nagyon ritkák, kicsikém. Néma sikolyok és vértelen fájdalmak útján születnek. Ne pazarold olyanra, aki nem érdemes rá!"

"– Mától a tiéd vagyok, mert te az enyém lettél. Jogod van az életemhez, ahogy nekem jogom van a tiédhez. Óvjuk egymást: én Téged, Te engem! Ha kell, a fegyvered leszek, ha kell, a takaród, és majd koporsód a sírodban. Neked adom a lelkemet, mert már érzem benne a tiédet. Ameddig erővel bírom, magam mellett akarlak!"

A véleményem:

Szerencsés vagyok, mert Benina eddig megjelent összes könyve járt már a kezemben. Sosem titkoltam, hogy a magyar regények közt ritkán lelek kedvemre valót. Az írónő boszorkányokról szóló történeteit olvasva azonban, meg sem bírtam volna állapítani, hogy egy magyar írást tartok a kezemben, ez fogott meg leginkább benne. Sokszor érzem azt, ha hazai művet olvasok, hogy érződik rajta saját világszemléletünk, sztereotípiánk, életvitelünk és sajátos stílusunk, azonban Beninánál semmi ilyesmit nem tapasztaltam, és ezt pozitív értelemben írom, hiszen mikor regényt írunk, és főképp ha azt úgy tesszük, hogy egy másik világba, esetleg másik országba helyezzük a kontextust, az a feladatunk, hogy kilépjünk a valóságból és el tudjunk vonatkoztatni attól, ami nem oda való. Benina ehhez nagyon ért, azonban a Megsebzett szabadság című regényében éppen a magyarság és annak megnyilvánulásai lesznek a középpontban, így bebizonyította az írónő, hogy az ellenkezőjét is vígan képes megcsinálni, beleélni magát a magyarságába, mint büszke hazafi.
Egy több éves könyvről van itt szó, mellyel eddig azért kerültük el egymást, mert a borítója alapján nem keltette fel annyira a figyelmem, hogy megvásároltam volna, a könyvtárban pedig nem a többi ifjúsági regény közt kapott helyet, hanem a romantikusaknál, sosem gabalyodtunk egymásba. Még most is hezitálva vettem a kezembe, mikor ráakadtam, mert a szürke semmit mondó borító, azok az ijesztő, erőt és bajt sugárzó szemek nem ígértek számomra jót. Átfutva a hátoldalon lévő sorokon zonban,rá kellett jönnöm, hogy nem is azt rejti a külső, amire számítottam.

Első hangzásra a történelmi romantikust, Judith McNought - Álomkirályság című művét idézte fel bennem, ami a kedvenceim közt tudhatja magát. Nem csoda így, hogy ebből többet akartam, és boldogan fedeztem fel, hogy van is több, egy ehhez hasonló történet. Miután Benina könyvébe belekezdtem kiderült, hogy megérzésem nem csalt, valóban egyforma a két történet, mind az elgondolásában, mind a hangsúlyos részeiben.

A cselekményeiről már számos blog mesélt nagyon jókat, így nem is akarok részleteibe menni, de azért röviden összefoglalnám. Flaviát a bajor faluban élő nemes lányt és magyar származású hű szolgálóját Garát elrabolják az arra portyázó magyarok, miközben a lány faluját megsemmisítik, kifosztják. A megsebzett szabadság cím abból ered, hogy Flavia rabszolgaként kénytelen tovább élni életét a magyar barbárok fogságában. Az ura Daval lesz a magyarok vezetője, aki bár kemény férfi, és tiszteletet parancsoló, de még mindig sokkal inkább előnyös, mint Balmaz, a folyton engedetlen barbár magyar. Az ő tulajdonába kerül Gara a szolgáló, akire szörnyű sors várt Flaviával ellentétben, hiszen erőszakkal lesz teli élete. Daval, a jóképű vezér ezzel szemben gyöngéd a lánnyal, lázadásait nem hagyja büntetlenül, de nem kényszeríti semmire sem erőszakkal. Mivel egy tökéletes, családszerető, vidám férfi, tele jósággal így nem csoda, hogy Flavia hamar beleszeret, bármennyire is volt rossz véleménnyel eddig fogvatartójáról.

A lány tele előítéletekkel érkezik meg a magyarok táborába és rengeteg rémes történettel a magyar barbárok életmódjáról, ám végül belátja, hogy a mondáknak nem mindig szabad hinni, és hogy egy jó szívű néppel sodorta össze az élet, akik sok tekintetben még különbek, saját, bajor népétől.

Az írónő tiszta szívvel és gyönyörűen ír az ősmagyarok életéről, szokásairól és jellemzőiről. Süt róla a hazaszeretet, annak ellenére, hogy több regényét pedig más helyszínre helyezte, idegen helyekkel és nevekkel. Olykor - olykor talán már sok is volt a kedves szavakból, hisz ezek leírása nélkül is éreztük volna az üzenetet, hogy a magyarok nem puszta barbárok voltak, hanem egy fejlett kultúra, aki sokra becsülte tagjait és sok tekintetben akár szociálisan is meghaladták más népek fejlettségét. Hogy mennyire volt valósághű az 1000-es évek ábrázolása, arról itt nem szeretnék szólni. Sajnos a élet úgy hozta, hogy a történelem lett a tőlem egyik legtávolabb álló tantárgy, mind a tematikának, mind a tanításnak köszönhetően. Ennek ellenére a történelmi romantikus regényeket szeretem, különösen akkor, ha annak nincs rengeteg történelmi vonatkozása, tehát, ha inkább van a hangsúly egy másik kor jellegzetességein, és nem pedig eseményein. Mindenesetre ezen évek sajátosságai: mind a jurták, mind lakóhelyek, a viselet, a fegyverek, nevek, életmód...  az adott kort tükrözték. A bajor népről már ettől sokkal kevesebbet tudtunk meg, szinte semmit. Talán csak nem akarta az írónő, erre a vonalra tenni a hangsúlyt, vagy nem is igazán nézett utána.

Rengeteg cselekmény nem zajlik a műben, viszont a romantika kedvelői ennek ellenére nem fognak unatkozni, hisz a könyv egészen nagy része Flavia és Daval szerelmével foglalkozik. Talán annyiban különbözik az Álomkirályságtól, hogy annak romantikus jelenetei kicsit szabadabbak, szenvedélyesebbek, míg ezek egy fokkal ártatlanabbak, szűkszavúbbak. Ennek ellenére ez a szerelem sem lesz plátói, tele lesz szenvedéllyel és fűtöttséggel. Nagyon jól sikerült leírnia az írónőnek azt az érzést, mikor valakibe beleszeretünk. Hogy mindenhol csak őt keressük a tekintetünkkel, ő jár az eszünkbe, minden gondolatmenetünk csak hozzá vezet... Látszik, hogy Benina is élhetett már át hasonlókat.

Természetesen a nagy hódítások, csetepaték idejéből nem hiányozhat egy kis verekedés és össze ütközet sem. A magyarok ellensége azonban nem az idegen népek nagy seregei lesznek, hanem egy csapat bajor, vezetésükben Flavia mostohatestvérével, akinek minden vágya, hogy visszaszerezze az elrabolt lányt és saját feleségéül fogadja. Ez több össze ütközetet és veszedelmet is ad majd a regénynek, hisz nincs romantikus jelenet konfliktusok és problémák nélkül. Ezek azonban nem voltak hangsúlyosak, talán inkább csak a regény vége felé.

Mulattatott a mesében Flavia és Daval szájpárbajai és érzelmi megmérettetései, hiszen a lány makacsságával és vakmerőségével mindig fejjel ment a falnak, és szembe szállt az ijesztő Daval vezérrel. Lesz humor a történetben, bár kis, bájos formájában. Voltak a regényben apróbb helyesírási hibák, esetleg ismétlések, de az írónő felkészültsége és történetvezetése engem ezekért kárpótolt. Az én könyvtári példányomban ezek kifejezetten be voltak valaki által jelölve, ami egyrészt nagy ügyességre vall, másfelől viszont talán tollal ezt nem kellett volna megtenni. Teljesen átjött a kép a megjelenített jelenetekről Benina írásmódjával, úgyhogy a leírásokkal és ábrázolással semmilyen problémák nem voltak, sőt. Magam előtt láttam mindent.

Nagyon érdekes volt a szemszög, ahonnan az írónő megfogalmazta meséjét. A cselekményt kívülről látjuk, ám valahogy mégis inkább belülről. Nem kapunk a bekezdések előtt információt, hogy kinek a szemszöge következik, mégis több szereplő fejébe is belemászunk. Látni fogjuk Flavia gondolatait, ahogy Davalét is, vagy Flavia mostohatestvéréét.... Egy bekezdésen belül akár ez többször is váltakozott, hogy kiben érezhetjük jelen magunkat. Nehéz megfogalmazni ezt az érzést, amit Benina adott az ő látószögével, mindenesetre tettszett nekem ez a megoldás. Ott is lenni a szereplők gondolataiban, de látni is a történetet minden oldalról, megvilágításból.

A karakterek nem voltak részletesen bemutatva. Kaptunk mindenkiről egy képet, hogy ő hol helyezkedik el a fehértől feketéig terjedő skálán, mi jellemzi, ki ő, de ezekbe a részletekbe nem vágott bele az írónő. Ennek oka, hogy a többi szereplő életét a következő fejezetekben bontaná ki, tehát a második kötet már a fogságba esett Zsombor életéről szólna. Ennek örülök, mert hiszen hiányozna nekem Daval és Flavia, azonban az ő történetük a végére teljesen kibontakozott és nyomon lett követve, nem lehetett volna már sok újdonságot bele vinni, mindössze még több bonyodalmat, melynek vége ugyan oda vezetett volna. Ezzel szemben Daval testvéreinek meséje rejt még fantáziát és érdekességet magában, jól átgondolta előre az írónő ezen sorozatát, azt viszont nem értem, hogy a mai napig miért nem jelentek meg ezek a folytatások. Sajnos minden új hírt nem követek nyomon, ezért ha bárki tud valamilyen új információt a folytatásról, azt izgatottan várom.

Hogy miért nem 10 pontot kapott a regény tőlem, azt nehéz lenne szavakba önteni. Nem volt vele semmilyen területen nagy problémám. Minden részlete jó volt, viszont egyik sem az a különlegesen jó. Tetszett a terjedelme, a cselekményszála a regénynek, ahogy a szereplői is, és főleg, az, hogy az egyik kedvenc témám lett lapokra vetve, az ellenszenvből kialakult szerelemé. Viszont olyan momentuma sem volt, amitől felejthetetlen lett volna és az én kedvencem. Az Álomkirályság egy fokkal közelebb került a szívemhez, viszont a 9 pontot teljes mértékben kiérdemelte a regény.

Azt gondolom imádni fogja minden Álomkirályság rajongó ezt a mesét, ahogy a történelmi romantikusok egyéb kedvelői is. Romantikából ebben a könyvben nem lesz hiány, ahogy érzelmekből sem. Egy jól átgondolt sorozatnak tartott a Farkasok nemzettségét (már amennyiben folytatásai még megjelennek), aminek a témája bár nem egyedi, de ahogy az meg van írva és ki van dolgozva az igen. Nem csalódtam továbbra sem Beninában.


Értékelés: 10/9


Kedvenc karakter:

Flavia nem okoz nagy csalódást bennünk, hisz az elveiért és véleményéért a végsőkig kiálló lány, aki képes beismerni, ha téved. Intelligens, leleményes és vonzó nő, akivel bárki cserélne. Az már csak hab a tortán, hogy még nemesi származású is. De a másik főszereplőnk Daval is végtelenül szimpatikus, a tipikus tökéletes férfi. A testvérei jó humorukkal és tiszta szívükkel közel kerülnek majd hozzánk, ezzel is egy jó kezdetet adva Benina nekik szánt köteteinek.


A borító:

Mint mondtam, sajnos nekem első látásra nem tetszett meg, inkább elriasztott egy olyan regénytől, aminek a története pedig gyönyörű. Az elolvasás után már sokkal inkább értem miért olyan, amilyen. Kiket jelenít meg a könyv és miért, a szívemhez azonban mégsem került közel. Sokkal inkább zöld és barna számomra ez a történet, mint szürke. Sokkal inkább Flavia, mint Daval. És sokkal inkább a sólyom, mint a ló. De ez csak egy egyéni vélemény.

Több fejezet végén az írónő a véleményem mellett is megjelenő rajzokat tüntetett fel. Ezek egy része gyönyörű volt, bizonyára a másik fele is, csak azok azonban annyira kivehetetlenre sikerültek, hogy alig tudtam megállapítani a sötét vonalak közt, mit ábrázolnak. Szerencsére mindösszesen 1-2 ilyen volt, és az is lehet, hogy ez a sokszorosítás következménye, viszont jellegzetes Benina szokás, hiszen már a többi könyvében is megjelentek ilyenek. Szemet gyönyörködtetőek annyi biztos, azonban korlátozhatják a fantáziánkat, mikor elképzeljük a regény szereplőit, ezért nem ajánlom ezek csodálását annak, aki nem akar befolyás alá kerülni.